2013. szeptember 19., csütörtök

Dóry-nak: X-factor

Már régóta vártam azt a pillanatot amikor jelentkezhetek az x-factorba.Bementem felírták a nevemet kaptam egy számot és amikor szólítottak már mehettem is a színpadra.Nagyon izgultam, tiszta lámpalázas voltam.De végül kiálltam a zsűri elé és elénekeltem az én kis dalomat ami szerintem nem sikerült olyan rosszul.
-Ez csodálatos volt de még néhol voltak hamis hangok, szóval hangilag fejlődni kéne egy kicsit!De egy Igent mondok!-mondta a kopasz csávó
-Köszönöm!-mosolyogtam
-Igen!-mondta a mellette ülő nő
-Sajnálom de nem!
-Rendben!
-Én pedig egy Igent mondok!Látom benned a lehetőséget csak még fejlődnöd kell!
-Nagyon szépen köszönöm!-mondtam boldogan és szinte ugrándozva mentem le a színpadról és ott várt rám anyu aki hatalmas nagy öleléssel fogadott.
A következő szereplésemre próbáltam sokat készülni de sajnos megbetegesedtem és hát nem úgy sikerült a éneklés mint ahogy szerettem volna 2 Igent és 2 Nemet kaptam.Egyszóval :Kiestem. El voltam keseredve és már indultunk volna hazafelé amikor meghallottam a nevemet  és gyorsan rohantam vissza.Azt mondták, hogy én és egy srác -aki elég jó nézett ki és úgy hívták, hogy Harry-menjünk vissza a színpadra.Fogalmam sincs mi a fenének hívnak minket vissza amikor már kiestünk.Ezt onnan tudom, hogy Harry is kiesett mert teljesen el volt szomorodva.
-Szerinted mit akarhatnak?-kérdezte tőlem
-Fogalmam sincs!Talán meggondolták magukat?-mosolyogtam és felmentünk a színpadra
-Sziasztok!Arra gondoltunk, hogy túl jók vagytok, hogy kiesetek ebből a műsorból és ha ti is elfogadnátok összeraknánk titeket és együtt fojtathatnátok a versenyt!
-Úr isten!-öleltem meg Harryt mert annyira boldog voltam és ő is engem
-Persze, hogy folytatjuk a versenyt!-fogtuk meg Harryvel egymás kezét majd együtt lesétáltunk a színpadról
-Te ezt el tudod hinni!!-mosolyogtam és közben hadonásztam össze vissza örömömben.
-Jó jó én is örülök de nehogy lecsapj!-nevetett én meg pedig elszégyelltem magamat.-Tudod mit! Ma eljöhetnél hozzánk, hogy jobban megismerjük egymást és megbeszéljük a továbbiakat és gyakorolni is kéne a következő előadásunkra szóval nálunk kéne, hogy aludj!
-Ömm.. rendben!-mosolyogtam
Hazamentem pár cuccomat összepakoltam és utaztam Harryékhez.
-Szia!
-Szia!-ölelt meg ami egy kicsit váratlanul ért-Gyere beljebb!-állt arrébb
Én bementem a tiszta takaros lakásba.És egy nő üdvözölt engem.
-Szia Harry anyukája vagyok!
-Csókolom!-mosolyogtam
-Nyugodtan tegezz!
-Anya csinálsz nekünk egy kis forrócsokit!-mondta Harry
-Persze drágám!
-Köszi!-majd felvezetett a vendégszobájukba.Elég kellemes kis hely volt világoslila falakkal és a közepén a nagy franciaággyal.-Hát itt fogsz aludni ha megfelel
-Tökéletes-mosolyogtam majd lecuccoltam
-Tudod soha nem gondoltam volna, hogy duóban folytatom majd az x-factort főleg egy lánnyal!
-Héj ne nézd le a lányokat!-mosolyogtam rá
-Jó oké igazad van!Tulajdon képen még jobban kijövök a csajokkal mint a srácokkal!
-Ezt, hogy érted?-néztem rá miközben elkezdtem kirakni a ruháimat a szekrénybe
-Nem tudom.Csak valahogy közös hangon vagyok a lányokkal
-Értem.
-Neked van barátod?-kérdezte a földet pásztázva
-Igen nagyon sok haverom van...
-Én nem úgy értem!-szakított félbe
-Ja!Ja úgy nincs!-mosolyogtam
-És neked?Valami bomba nő?-nevettem
-A-a nekem se!
-Itt a forró csoki!-jött be Harry anyukája
-Köszönöm!- vettem le a tálcáról a bögrét
-És miről beszélgettek?
-Hát csak, hogy most éppenséggel van e élettársunk.
-És van?
-Nem nincsen!-mosolyogtam
-Akkor jól vigyázz mert Harry azonnal rád hajt!Nagyon szép lány vagy!
-Anyaaa!-rakta szét a karjait Harry én pedig elfordultam és magamban kuncogtam
-Na jó nem zavarlak titeket!-majd kiment a szobából
-Nehogy egy szavát is elhidd!Nem mászok rád!
-Nyugi!Anyukád tök kedves!
-Tudom és szeretem is őt de ki tud akasztani!
-Igen nekem is így van!Csak nekem apám viselkedik így!
-Igaza van a lányokra figyelni kell!
-Miért? Mindenki azt mondja, hogy akinek lánya van arra jobban kell figyelni!
-A lányok sok hülyeségbe belemennek!-húzta fel az egyik szemöldökét
-Ez nem igaz!
-Majd meglátod!-mondta bár ezt nem nagyon értettem-Később elmehetnénk a főtérre.Iszonyatosan szép és isteni fagyit lehet ott kapni!
-Akkor ott a helyünk!-mosolyogtam
-Már most imádlak!-nevette el magát
-Te is jó fej vagy!Felőlem most is mehetünk ha neked nincs semmi dolgod!
-Oké akkor induljunk!Anya elmentünk!
-Jó, Jó de vacsira érjetek haza!
Elindultunk a főtér felé ami csoda szép volt.Ki volt világítva és egy nagy szökőkút állt a közepén
-Harry ez gyönyörű
-Igaz?Ez a kedvenc helyem-mosolygott-Kérsz fagyit?
-Igen!Köszi!
Megvettük a fagyiainkat és utána leültünk egy padra és kellemesen elbeszélgettünk
-Szerinted milyen fajta számot kéne közösen énekeltünk-nyaltam bele az eper ízű édességbe
-Szerelmes dalt!Az mindent vinne!-mosolygott
-Nem is olyan rossz ötlet!Nézd az a két kislány ide jön hozzánk!-mondtam
-Sziasztok kérhetnénk egy autogramot?
-Igen persze!-mondta Harry és aláírtuk a két kis papírt amit odaadtak
-Köszönjük!Sziasztok!-majd elmentek
-Már már is híresek lennénk?-ráncoltam össze a homlokom
-Talán!-mosolygott Harry
-De most már induljunk haza fázom!-montam
-Rendben anya tuti valami fini vacsit csinált!
Lassan sétáltunk  Harryékhez és arra lettem figyelmes, hogy Herry elkezdi bökdösni a kezével a kezemet.
-Mi az Harry?
-Ja őőőmm.. semmi!-mondta bár elég fura volt
Ahogy beléptünk az ajtón isteni illat csapta meg az orrunkat.
-Melegszendvics?-kiabált be
-Igen ott van az asztalon nektek csináltam
-Szuper!-mondta Harry majd a tenyerét összedörzsölve ült le az asztalhoz én pedig csak néztem őt
-Ja bocsi szolgáld ki magad!-mosolygott.Én is leültem az asztalhoz és megettem két melegszenyót többet nem bírtam.-Csak ennyit kész? Van még!-mondta Harry
-Nem kérek többet köszi!-mondtam és megpróbáltam kérdezősködni arról a majdnem kézfogásos dologról
-Harry.
-Igen?
-Mi volt az a kézlökdösős dolog amikor jöttünk hazafelé?
-Milyen kéz lökdösős dolog?-értetlenkedett
-Amikor majdnem megfogtad a kezem!
-Jaa az csak véletlen
-Uhumm..
-De most komolyan!
-Oké nem faggatlak tovább!Felmegyek a szobámba ha keresel ott leszek
-Rendben!
Fura, hogy nem meri bevallani, hogy meg akarta fogni a kezemet pedig ez teljesen nyilvánvaló volt.Már majdnem elaludtam amikor valaki benyitott az ajtón
-Ja már alszol akkor mentem is!-csukta vissza az ajtót
-Nem, nem gyere nyugodtan!-ültem fel az ágyon
-Tudod az a kézfogós dolog... szóval elégé tetszel nekem!-mosolygott
-Hát..ömm. okés most erre nem tudok mit mondani!
-Akkor ezt megbeszéltük!Mentem nem is zavarlak!Jó éjt!-kapkodott
-Neked is szia!-de szerintem ezt már nem hallotta mert már becsukta az ajtót
Fura szóval tetszem Harrynek?Mondjuk nekem is bejön de még nem gondolkoztam ezen.Másnap reggel hangpróbára kellett mennünk a kiválasztott dalunkkal. Tegnap este megbeszéltük, hogy mi legyen az a dal és igen szerelmes  dal.Pont bele illik a képbe.Egész jól elénekeltük elsőre de azért még gyakoroltunk és Harry folyamatosan engem nézett ami már egy kicsit zavaró volt!De kicsit örültem is neki.Amikor már haza felé indultunk nem nagyon szóltunk egymáshoz.
-Na jó!Te is tetszel nekem!-mondtam ki végül amit gondoltam
-Komolyan?
-Igen!-mosolyogtam és hirtelen felindulásból Harry lesmárolt én nem tiltakoztam ellene nem is lett volna értelme.
-Annyira boldog vagyok!-sugárzott belőle az öröm.Amikor hazaértünk beköltöztünk az x-factor házba. Elkezdtünk kipakolni és valami csoda folytán az egyik melltartóm Harry táskájában volt
-Szerintem ez nem az enyém!-húzta ki a bőröndől
-Ja ömm az..-kezdtem bele a mondandómba de félbeszakított
-Nézd milyen jól áll!-rakta fel magának
-Héj add vissza!-futottam utána
-Nem nem-majd megállt és levette magáról a melltartót és a háta mögé rejtette
-Visszaadod végre?-raktam csípőre a kezemet
-Először kérek egy puszit!-hajolt közel
Gyorsan adtam a szájára egy puszit de ő nem engedett el szorossan magához húzott, hátra döntött az ágyon és lágyan csókolgatta a fülem mögötti részt
-Harry!-nyögtem az érintése alatt
-Hmm-morogta de nem hagyta abba amit csinált
-Mi a jó fészkes fenét csinálunk?-mondtam nyugodt hangon de ő folytatta tevékenységét és meg sem szólalt.Lassan lekerült rólunk minden ruha és habozás nélkül belém hatolt.
-Ahh Harry!-nyögtem fel
Az egyik keze a combomat markolta a másik keze pedig a csípőmet fogta és elkezdett lökni.Minden lökése érintette a g pontomat.
-Harry mindjárt...
-Én is..-monta
Éreztem, hogy elkezd bennem rángatózni és egyszerre mentünk el.Mellém fekünk és felnevetett.
-Mi az?-néztem rá
-Mondtam, hogy vigyázni kell a lányokra mert sok hülyeségbe belemennek!
-Akkor is erre utaltál?
-Ja.Próbáltam-mosolygott
Még később egy kicsit próbáltunk mert holnap már fellépünk.
Másnap volt a nagy nap.Nagyon izgultam csak úgy mint legelőször és Harry próbált nyugtatni.Mi következtünk.
-Mielőtt elkezdenétek egy dalt lenne egy kérdésem-mondta a műsorvezető-Van egy képünk ahol épp egymást faljátok-mondta majd felnéztünk a kivetítőre-Igaz ez?
-Ömm..-kezdtem bele
-Igen  igaz együtt vagyunk!-mondta Harry és a közönség elkezdett tapsolni
-És mióta tart?
-Amikor eljött hozzánk a hétvégére próbálni meg ilyesmik..-nevette el magát Harry
-Igen csak próbáltak senki ne gondoljon semmi rosszra....-mondta a műsorvezető-.Szóval akkor szerelem volt első látásra?
-Teljes mértékben!-majd Harry átkarolt
-És a forrásaim szerint szerelmes dalt is fogtok nekünk énekelni!
-Igen-válaszoltam
-Akkor halljuk!
Elénekeltük a számot és mindenki állva tapsolt és ujjongott.
-Ez a kedvenc dalom!De tőletek jobban hangzott mint az eredeti énekestől
-Köszönjük!
Annyira boldog voltam szuperül énekeltünk és mellettem van a világ legkedvesebb, legaranyosabb sráca.Pár hónap után 3.-ok lettünk az x-factorba de nem keseredtünk el mert mi még ott voltunk egymásnak.

Remélem tetszett! :) várjuk a további e-mail-eket, a kéréssel kapcsolatban ITT tudtok infókat olvasni.Pipálgassatok és komizzatok sokat!*Cary

5 megjegyzés:

  1. Nincs mit! :) Remélem tetszett! :)
    *Cary

    VálaszTörlés
  2. Kèrhetek ènis egyet ?mindegykibirja meg.ès valami nagyon durva legyen ès a vègèn Harryvel legyen együtt

    VálaszTörlés
  3. Okés :) Milyen névre szeretnéd?
    *Cary

    VálaszTörlés